Epilogue

Pénteken minden komplikáció nélkül utaztam haza, azóta itt csupa izgalom az élet, de ez már egy másik történet, amit máshol mesélek majd tovább*.

A leideni fejezet lezárásához viszont még szükséges megemlékezni a búcsúvacsorámról, amire végülis Rotterdamban került sor, és viszonylag sok dolgot megtudtam még a holland pszichiátriai ellátásról, ami bizonyos szempontból nagyon hasonlít a magyarra (főleg a betegek), más szempontból meg nagyon nem, és inkább olyan mint a skandináv országokban (protokollok, evidence based irányelvek, nulla kreativitás). 

...

Az utolsó napokban egyetlen feladatom maradt, forgalomban lévő igazi holland postai bélyeget szerettem volna beszerezni a gyűjteményembe. A holland postát néhány éve privatizálták, és a postahivatalok megszűntek, vagy postaládákba lehet bedobni a leveleket, vagy üzeltek hátsó pultjainál lehet feladni mondjuk csomagokat. A "postán" nem árulnak bélyeget, mindenre matricát nyomnak, vagy simán lepecsételik őket. Az emberek nem értik, hogy miért akarna valaki bélyeget venni, vagy legalábbis fogalmuk nincs, hol lehet kapni. Egyébként trafikokban, és 2014 óta ugyanaz a kétféle bélyeg van: egy belföldre a király arcképével, és egy külföldre szélmalmokkal és tulipánokkal. (Állítólag karácsonykor szokott lenni spéci, olcsó bélyeg). Ezek mind ilyen matricaszerű bélyegek, klasszikus, perforált bélyegek évek óta nincsenek. (azért hoztam belőlük egy-egy ívvel) 

Mire mindennek az információnak a birtokába jutottam, viszonylag sok embert kellett megkérdeznem. Papír-, szuvenír- és könyvesboltok eladói egyaránt tanácstalanok voltak. Kétségbeesésemben egy képregénybolt teljesen átlagosan normálisank tűnő eladóját is megkérdeztem, hátha ott találkoznak mindenféle furcsa kérdésekkel. Ez a fickó sem tudta, hogy hol lehet bélyeget venni, viszont eszébe jutott, hogy otthon van egy csomó régi holland forgalmi bélyege, amivel már nem tud mit kezdeni (az online rendeléseket már nem ilyen módon kézbesítik) és szívesen odaadja nekem, ha másnap arra járok. Végül másnap - kifejezetten ezért - arra jártam, viszont ő reggel elfelejtette elrakni őket. 

Eléggé kiülhetett az arcomra a szomorúság, mert így azt a megoldást találta ki, hogy akkor majd - stilszerűen - elpostázza nekem őket. Alig várom, hogy megérkezzenek. 

...

Végül.

Fájó szívvel hagytam ott a kórházi belépőkártyámat, az albérlet kulcsát és a csodálatos friss levegőt, de ma reggel észrevettem magamon, hogy itt is a szép és jó dolgok ragadják meg a figyelmemet, ami felveti annak a lehetőségét, hogy nemcsak az ország volt önmagában csodálatos, hanem bennem változott meg valami. 

Akárhogy is van, most rendkívül hálás vagyok.    

* ha valaki nagyon szeretné olvasni, kérjen meghívót a zárt bloghoz, oda térek vissza