Update

Szerintem a GABO kiadó "Légszomj" című novellapályázatát [tematikai megkötés: horror, weird] az univerzum nyerte, eredeti, ám meglehetősen cinikus megoldással. A pályamű címe COVID-19. 

Eredetileg nem állt számdékomban írni a koronavírushelyzetről, mindenki el tudja olvasni a WHO vagy az ECDC oldalán.

Ugyanakkor mostanra világossá vált, hogy olyan mélységében érinti az itteni munkát és tevékenységet, hogy kénytelen vagyok beszélni róla.

A múlt hét végére minden külföldi (hivatalos) utat engedélyhez kötöttek, sorra mondják le a nagy nemzetközi konferenciákat (én Firenzébe mentem volna április elején, amit néhány napos nyaralással egészítettünk volna ki). Hát jó, nem utazunk mégse annyit. Nem fogunk kezet és figyelünk egymásra.

Pénteken megcsináltam az MR security traininget, így részt vehetnék az adatfelvételekben, de tegnap úgy döntöttek, hogy a kutatásokat, amik nem közvetlenül gyógyító célt szolgálnak (pl. egészséges kontrollok szkennelése) bizonytalan időre elhalasztják. Oké.

Ma minden kutatót és munkatársat, aki meg tudja oldani az otthoni munkát home office-ba küldtek, és nem tartják meg a havonta esedékes networking célú social eventeket, a heti journal clubokat és általában a több embert érintő megmegbeszéléseket.

(A járóbetegellátásban a nem sürgős kontroll vizsgálatokat Skype vagy telefonbeszélgetés formájában tartják, vagy elhalasztják, ez legalább nem érint, már eleve két hete Skypeolok a betegeimmel) 

Mindezzel nem is lenne igazán problmám, végülis egy ideig még van olvasni és tanulnivalóm, sőt az elemzésekkel is piszmoghatok itthon egyedül, de a real life asszertív tréning, amiben részt veszek, magasabb nehézségi szintre ugrott hirtelen.

Két hét alatt rengeteg hivatalos ügyet sikerült elintéznem, lett először vendég belépőkártyám és regisztráltak a radiológia részlegre, amit tegnapra sikerült állandó, hivatalos, pszichiátriához tartozó kártyára cserélni. Ezzel tudom használni a könyvtárat, a biztonsági ajtókat vagy éppen a fedett bicikligarázs kapuit.

A belépéskor kaptam e-mail címet és elméletileg felhasználónevet és jelszót az egyetemi intranethez, levelezéshez és minden fontosabb adatbázishoz, távoli asztali kapcsolaton keresztül. Ami eddig mérsékelten volt fontos. Viszont úgy, hogy otthonról tervezek dolgozni, hirtelen jelentőssé vált, hogy ismeretlen okból nem engedett belépni a rendszer. Az elmúlt héten ezzel a problémával szórakoztattam az IT helpdesket, hol újabb feladott jegy, hol személyes érdeklődés formájában. Különböző mértékben voltak segítőkészek, de tény, hogy viszonylag sok javaslatot adtak, és számos megoldással próbálkoztak, végül arra jutottak, hogy biztosan a magyar telefonszámommal vagy a laptopommal van valami baj és nem tudnak segíteni. Innen indultam ma, újult erővel, hiszen most már nem csak úri hóbort ez az igényem, hanem mindenki érdeke, hogy tudjam otthonról használni a rendszert. 

Szerencsére éppen ráért az aktuális ügyfélszolgálatos fickó és akkurátusan leellenőrzött mindent, meállapította, hogy a beállítások szerint minden rendben, és ennek működnie kéne. Mivel ez mégsem így volt, ezért egy szinttel magasabb körbe küldte tovább a hibajelentést, és végül fél órával később mégis sikerült megoldani.

Innentől kezdve már csak egyetlen dolog maradt hátra, hogy a helyi cluster használatához szükséges kurzust elvégezzem, utána jöhetnének az adatok. Nos, a mai nappal ezt is beláthatatlan időre elhalasztották.

A főnökömmel heti rendszerességgel találkoznánk, de minden olyan bizonytalanná vált, hogy sem azt nem tudjuk, hogy mikor, sem azt, hogy milyen formában találkozunk legközelebb, bár szereintem inentől kezdve nekem teljesen meg fog feleli telekommunikáció.

...

Az egyik dolog, amin gondolkodtam, hogy fel sem tűnt eddig, hogy ennyire kézzelfoghatatlan területre sodródtam, ahol a feladatom mérhetetlenül absztrakt, a munkám értéke ismeretlen, viszont rengeteg olyan költséggel jár, ami indirekt módon hajtja a gazdaságot (utazás, rendezvények, eszközök, szovftverek, könyvek) - és hogy milyen elképesztő gazadasági következményekkel jár majd, ha az összes ilyen terület hirtelen befagy.

A másik kevésbé apokaliptikus.

Hogy ez a science fictionbe illő, totálisan kiszámíthatatlan, volatilis helyzet a személyes történetemben nem bukkanhatott volna fel jobbkor.

Eleve az életem szinte minden területén jelentős változás történik éppen. Gyakorlatilag semmi nem maradt a fél évvel ezelőtti fizikai, szakmai és szociális környezetemből, viszont még csak kialakulóban van úgyis minden. 

Csak ülök szépen tovább a hullám tetején és reménykedem benne, hogy valami klassz helyen vet majd partra.