Some people feel the rain others just get wet

Hogyan lehet meghitten megünnepelni valaki születésnapját, ha nem tudok ott lenni mellette és személyesen átadni az ajándékom?

Természtesen az univerzum bónusz szórakoztató akadálypályával kedveskedett nekem, fittyet hányva a tényre, hogy ez így önmagában elég nehéz feladat.

Mindenképpen szerettem volna valami kézzel fogható dolgot is, erre a célra a születésnapi képeslap klasszikusát találtam ki brilliáns kreativitással. Mi sem egyszerűbb. Megveszem, megírom, megcímzem, feladom a postán.
Néhány papír-írószer- és ajándékbolttal később rájöttem, hogy talán mégiscsak egyszerűbb lett volna kézzel megrajzolni azt a kártyát, de akkor már ehhez késő volt.
A legkritikusabb pillanatokra tartogatott elszántságommal folytattam a keresést, és végül - a főhős elnyeri méltó jutalmát - megtaláltam a tökéletes darabot.

A pénztáros lány azt állította, hogy nem idevalósi, ezért nem tudja, hogy hol van a posta, de aztán helyi emberekről is ugyanez derült ki. Mármint, hogy nem tudják, hol van a posta. A google szerint rengeteg csomagátvételi-pont, sőt két postkantoor (post office) is van a belvárosban, de a térkép által megjelölt helyeken valójában sima üzletek voltak. Amióta itt vagyok a holland postának rengeteg csomagkézbesítő kisteherautóját láttam már, így nem tudtam beletörődni, hogy nem találom meg a hozzájuk tartozó intézmény fizikai manifesztációját. Végül pontosan egy postásautóból csomagokat pakoló bácsi mentett meg. Eligazított, és elárulta, hogy bár kívülről játékboltnak tűnik ugyan, de a kérdéses üzlet valójában posta is egyben, ott fel tudom adni a levelemet.

Az üzlet pontosan az a típusú hely volt, amiről szívesen olvasok regényekben, vagy nézem sorozatokban pszichopata sorozatgyilkosok civil munkahelyeként*, de igazából félek a geeknek látszó eladóktól, a sejtelmes félhomálytól és a végtelen polcokon tárolt logikai- és társasjátékoktól, és a köztük vezető szűk folyosóktól. A személyzet védelmében felhúzott plexifalak nem segítettek az összbenyomáson. Semmi nem volt ebben a boltban, ami egy postára emlékeztet volna, de addigra már nagyon sokat sétáltam, és nagyon szerettem volna feladni a levelemet. A félelmetesnek kinéző, de amúgy nagyon kedves eladófiútól megtudtam, hogy a hátsó sarokban, az a néhány farönkből összerakott pult a posta, és a mögötte álló nagyon szőke, nagyon fiatal, nagyonhipszter fiú fogja intézni az ügyemet.

A folyamat közben végig, mindenki nagyon kedves és segítőkész volt, és nem tudom hogy történhetett, de a pénteken feladott levelem, ma ott volt abban a postaládában, ahol lennie kellett.

...

Ugyanakkor ebben tegnap még nem lehettem biztos.
Azt tudtam, hogy ha lenne lehetőségünk együtt tölteni ezt a napot, nagyon szívesen üldögélnék egy cukrászdában egy kávé és egy szelet torta mellett, miközben csapkodja az ablakot a nyári eső**, de a holland időjárásjelentés egész hétvégére napos időt ígért, beutazás meg egyelőre mindkét országba problémás, így minderre nem sok esélyünk volt.
Mindenesetre a díszletek*** valahogy különösen fontosnak tűntek, így elhatároztam, hogy Delftben keresek egy kedves kávézót az alkalomra, miközben V-nek Budapesten veszek majd süteményt****.

Az eső a vonatúton kezdett ömleni, valahol Hága környékén, így négy hónap Hollandiában töltött idő után elérkezett az idő az esernyővásárlásra is. Hála a járványnak és a kitartóan hulló esőnek, a Royal Delft fajanszmúzeumot szinte teljesen egyedül sétáltam végig, de közben nem számoltam azzal, hogy pont annyira esik ki a városközpontból, hogy ha icipicit jobban elmerülök a vázafestő néni mozdulatainak csodálásában, akkor nem érek már oda a megbeszélt időpontra semmilyen kávézóba.

Így sétáltuk végig Delft belvárosát, keltünk át kanálisok hídjain, simogattunk macskát, ittunk kávét és hallgattuk nemcsak az eső kopogását, hanem a mennydörgést is együtt.

Persze egészen más lett volna, ha mindez ezerkétszáz kilométerrel kisebb távolságban történik, de biztos vagyok benne, hogy erre a napra nagyon sokáig - igen kellemesen - emlékezni fogok.




* You - igaz, az könyvesbolt, de a hangulata ilyen 
** elnézést azoktól, akikre ezidőtájt fák dőltek a viharban
*** akár a kissé kidolgozatlan festmény impozáns kerete
**** thank for XXI. century and Revolut

Addicted

Sajnos a Netflix az arcomba tolta a 13 reasons why negyedik évadát 

! spoiler alert !

és én azok közé tartozom, akik az első éved óta szurkolnak a pszichózis kitörésének, mert ennyi ideig már nem lehet az ember ép ésszel prodromában, és a második epizód végén már tök boldog voltam (tiszta Donnie Darko*), erre meg kell tudnom, hogy disszociatív személyiségzavar, ne vicceljünk már. 

Na mindegy, sajnos én a tinitraumák, öngyilkosság, bullying, bármilyen kirekesztődés és leginkább az elbaszottul menedzselt mentális problémák ábrázolásának függője vagyok, szóval úgyis végignézem. 

* amúgy valaki írhatna könyvet a szívnészek eljátszott szerepein átívelő karakterfejlődéséről, valamint ennek fejlődéspszichológiai és pszichopatológiai vonatkozásairól, és kezdhetné Jake Gyllenhaallal - én elolvasnám    

Wat zou je doen als je meer vrije tijd had?*

A holland tanulmányaim elkezdtek kicsit bebonyolódni.
Amióta itt vagyok, nem hagytam ki egy napot sem, és az utolsó héten észrevettem, hogy nem fér már bele a reggeli és az első munkaóra közötti időbe, többször jóval hosszabb, mint egy óra. Igyekszem nagyon sokat ismételni, addig nem menni tovább, amíg valamit viszonylag nagy valószínűséggel nem értek rendesen, viszont nagyon érzem, hogy baj, hogy meg sem próbálom kifejezni magam. Sajnos online automatizált kurzustól nem elvárható, hogy társalogjon velem, vagy kijavítsa az írott szövegeimet, amit eléggé sajnálok.
Az itteni klinikai journal club eddig angolul volt, némi holland csevegéssel - amit én nem értek -, de most csütörtökön angol diák mellett hollandul prezentált az egyik pszichiáternő (egy nagyon friss cikket a COVID potenciális igerendszeri szövődményeiről, kórélettani részletességgel, elég hasznos volt) és mivel észrevettem, hogy már nem egy összefüggő random zajnak hallatszik a nyelv, hanem kihallok belőle szavakat. Nekem a legnagyobb problémám a nyelvekkel valami olyasmi - amia a zenei pályafutásom zátonyra futását is okozta -, hogy nem hallom ki, hol vannak a szóhatárok (énekben magyarul sem, a dalszövegeket soha nem értettem), ha fáradt vagyok vagy valami kevésbé megszokott akcentust használnak akkor még az angol szöveg esetén is előfordul, de ismert, nem beszélt idegen nyelveknél (német, svéd, holland) abszolút jellemző.
Valami mindenesetre történt a hollanddal a fejemben, mert kezdek hozzászokni a dallamához. Szombaton rájöttem, hogy ha hazamegyek, akkor beiratkozom rendes nyelvtanfolyamra, vagy keresek egy nyelvtanárt, ma este pedig V felhívta a figyelmemet, hogy nyelv szerint is lehet filmekre és sorozatokra keresni a Netflixen.
Stratégiai döntést kellett hoznom tehát: vagy angol felirattal nézem és megértem, hogy miről szól a történet, vagy átmenetileg elviselem, hogy nem értek semmit, de a természetes tempójú szöveg és felirat segít a szavak kihallásában és passzívan szépen lassan növelem a szókincsemet. Végül az utóbbi mellett döntöttem, mert a Netflix holland kínálata nem a filmművészet és a sorozatgyártás csúcsa, így nem maradok le szignifikáns művészeti alkotások értő megtekintéséről akkor sem, ha egyelőre nem sokat értek belőlük.

Ma este el is kezdtem a sort a Toon (teljesen nem érdekel, de csak 25 perc egy rész és vicces) első epizódjával, meg egy két órás kosztümös filmmel, ami egyáltalán nem volt jó, de legalább jól elfáradtam benne.

...és kibírtam egy egész hétvégét komolyabb szorongás és lelkiismeretfurdalás nélkül.


* Mit csinálnál, ha több szabadidőd lenne? 

(feltételes mód, emiatt szükséges múlt idő, melléknév fokozás, melléknév ragozás, emiatt főnév nemének ismerete, kérdőszórend, alárendelő összetett mondat. váááh.)

It's ok to admit your addiction

Onnan tudom, hogy tényleg telik az idő, hogy kifogyott már egy fogkrém, két dezodor, a wireless egérből az elem.

Meg hogy mennyi sorozatot és filmet megnéztem, pedig kifejezetten visszafogom magam.

• A BoJAck Horseman második évad második felénél tartottam, amikor kijöttem, végignéztem (hat évad). Nagyon hosszú ideig ajánlgatta a Netflix algoritmusom, amikor végül feladatm az ellenállást (ki akarna nézni egy animációs sorozatot egy narcisztikus alkoholista lóról?), tavaly október környékén nekiálltam. Iszonyúan szerettem, a vége felé egyre jobban megeőrsödött bennem, hogy ezt csak így állatkarakterekkel lehet igazán jól tálalni. Pontosan azt az érzést adja, mint amikor nem tudod eldönteni, hogy a narcisztikus beszélgetőpartnered komolyan gondolja, amit mond, vagy elképesztően szarkasztikus. 
• Megnéztem az End of***ing world második évadát, sajnos nem volt olyan jó, mint az első, több szót nem is érdemes vesztegetni rá.
• Impulzívan megnéztem az I am not okay with this-t, mert D szerint hasonlítok a főhősre. Szerintem nem, viszont egy nagyon király tinisorozat, én nagyon szeretem ezeket a történeteket (mint a 13 reasosn why, fentebb említett End of f***ing world első évada), ahol csoportidegen lányok drámai módon küzdenek a kirekesztettség fájdalmával. 
• Megpróbáltam az Altered Carbon második évadát, de a második epizód után feladtam. Nem tudom mi a baj, működnie kellene, de valahogy nem kapott el. 
• A Locke & Key még majd kap egy esélyt, de egyelőre a várólista végefelé tanyázik. 
• Isolde szerint nekem lehet, hoyg bejönne a Middleman, és igazából ezt egy hatalmas bóknak értékelem. Kifejezetten nem egyszerű soorzat, olyan értelemben, hogy a sztori önmagában meglehetősen egyszerű, így annyira nem ránt be, viszont tök vicces. Lenne, ha érteném az utalásokat. Számtalan olyan jelenet van, ahol biztosan tudom, hogy ha ismerném a szükséges referenciákat, jól szórakoznék, így viszont csak műveletlen szerencsétlennek érzem magam és ez csöppet zavar. De kitartóan nézem, kisebb adagokban. 
• Közben szerencsére elindult a Westworld haramadik évada is, gyorsan utol is értem a sorozatot, és most már mindenkivel együtt tudom nézni majd az évadzárót. Én igazából ellennék kevesebb harcos jelenettel is, de értem, hogy az nagyon kell. Legalább itt már szinte kizárólag nők harcolnak, a férfiak valahogy szánalmas vagy visszataszító szerepek jutnak, de igazából általánosságban alig van szerethető karakter. 
• Egyszerre több informátorom hívta fel a figyelmemet a Devs-re, ami elvileg egy lezárt nyolc epizódos minisorozat. Ez valami olyasmi, amit szerintem egyszer érdemes megnézni. Az érintett összes tudomány és alkalmazott tudományterületről olyan klisékkel operál, ami mármár pofátlanság, nagyon komolyan és filozofikusan (vagy annak álcázva) nagy dózisban tol az arcodba mindent, viszont mindezt egy olyan zenei és látványvilággal, ami miatt önmagában is megérte leülni a képernyő elé. A gondolkodnivaló üzenet tulajdonképpen érdekes, de természetesen elnagyolt, ha élhetek V szavaival "ha picit megkapargatnám a felszínt, valószínűleg összeomlana". De igazából ez tökéletesen jól van így, szórakoztatásra teljesen alkalmas. Állítólag Alex Garland valamennyire érti a kvantummechaikát, ezt nem tudom megítélni, de egy komolyabb beszélgetés biztosan kihozható a predesztinációról, szabad akaratról, morális döntésekről és a halandóság értelméről, miután megnézte az ember. A protagonistát kifejezetten nem kedveltem, de itt is van egy egész korrekten kidolgozott női karakter. 
• Naésakkor, sorozatgyilkosos sorozatok. A Hannibál valami furcsa anomália miatt eddig nekem kimaradt (pedig pszichiáter, különös képességek, Meds Mikkelsen, sorozatgyilkosság). Én a sima nyomozós krimiket is tökre szeretem, imádtam a Dextert és Mindhuntert is, de ebben nyilván a történetvezetésből adódóan megjelenik egy egészen sajátos pszichológiai réteg. A kognitív és érzelmi empátia kontrasztja, és úgy általában a társas kogníció bonyolultsága és árnyalatainak ábrázolása engem megvesz kilóra. Ami egyedül idegesít, az Hannibál étkezőasztala - és nem az élelmiszerek származási helye miatt (de erről a kettővel ezelőtti bejegyzés szólt). 

Ha érzelmeket akarok érezni, mert tudom, hogy néha kell szomorúnak lenni (és magamtól nekem ez kicsit nehezebben megy), akkor filmeket nézek. 

• Újranéztem a My neighbor Totoro-t (hálistennek tök sok Mijazaki film fent van a Netflixen), mert már tökre elfelejtettem és még mindig nagyon klassz. Jót sírtam rajta. 
• Hétvégén a Dalok a konyhából (Salmer fra kjokkenet) volt soron, nem tudom mi vett rá, de csak ajánlani tudom. (Csak utólag jöttem rá, de igazából a social distancing paródiája is valahol.) Svéd-norvég kommunikáció, magány, kapcsolódás, a rendszer független megfigyelhetőségének paradxona. Ha valaki le bír lassulni másfél órára, és tud sírva nevetni, akkor nem rossz választás.  
• A végére hagytam a legnehezebb falatot, végülis az egész bejegyzés azért van, hogy erről írhasak, hogy el bírjam engedni. A System crasher egy tavalyi német film. Egy kilenc éves viselkedészavaros kislányról, az ellátórendszer tehetetlenségéről, családon belüli erőszakról, anyaságról, bevonódásról, a határok áthágásáról és rengeteg kontrollálhatatlan haragról. A magyar címe egyébként ez is lett: Kontroll nélkül. Találkoztam már pár nehéz sorssal és tragédiával, de ennek a történetnek a profánsága és a minden jószándékra rácáfoló ereje engem teljesen letaglózott. 

Talán most keresek valami könnyed sitcomot inkább.