It's ok. At least you tried.

Már egy ideje küszködök azzal, hogy bár lenne lehetőség kisebb kirándulásokat tenni a környéken, de elég nehezen veszem rá magam. Miközben a tengerpartot imádom, még csak néhányszor voltam.

Ma úgy döntöttem, hogy átrendezem a napirendemet, és ebéd után elbiciklizek hát oda, napozok egy órácskát, olvasok, és hazatekerek, és este folytatom inkább a munkát. 

Ehhez vennem kellett naptejet csilliárdokért, de sok időt szeretnék UV-sugarak expozíciójának kitéve tölteni, úgyhogy beruháztam.

Összepakoltam a kis hátizsákomat, törölköző, fürdőruha, gyümölcslé, olvasnivaló, naptej. El is indultam vidáman, és bár nem örültem neki, hogy a biciklim eldőlve fekszik a tároló mellett, de gondoltam most végre megtérül, hogy ilyen masszív darabot vettem, biztos nem esett nagyobb baja. Jó, hát eleinte kicsit nehezebb volt hajtani a szokásosnál, de arra gondoltam, hogy biztos rosszul érzékelem, azért lehet, mert bűntudatom van, hogy a tengerparon akarom tölteni a péntek délutánomat, de aztán az egyik aluljárón áthaladva meg kellett állapítanom, hogy a zavaróan magas csikorgó hang forrása bizony az én biciklim. A keréknyomást azért a biztonság kedvéért tapintással ellenőriztem, és első ránézésre nem találtam semmi különösebben aggasztó eltérést, úgyhogy elszántan haladtam tovább. Már majdnem elértem az utolsó település szélét, amikor egy körforgalomba nem bírtam normálisan bekanyarodni, ezzel kellemetlen pillanatokat okozva más biciklistáknak, akik csodálkozva (és szerintem kicsit rosszallóan) nézték  a szerencsétlenkedésemet. Végül még egyszer lehúzódtam, megálltam és tüzetesen végignéztem a biciklit.

Akkor vettem észre, hogy a csengőnek csak a hűlt helye (vagyis a kormányon éktelenkedő rögzítőbilincse) maradt meg, bár mivel eddig szerintem egyetlenegyszer sem használtam, ezért ez inkább csak kismértékben bosszantó, de a haladási nehézséget nem magyarázó hibajelenség. Az igazi problémát az okozta, hogy a hátsó kerék teljesen elferdült, és hozzáér a vázhoz a bal oldalon. Visszaegyenesíteni nem sikerült, így teljesen ráparáztam, hogy a folyamatos súrlódástól erodálódik a gumi és nem elég hogy csikorog, ferde, és olyan mintha behúzott fékkel haladnék, de még defektet is kapok majd távol a civilizációtól (ami nyilván öt másodpercig jelentett volna teljes kiszolgáltatottságot, amíg egy random kedves biciklis fel nem ajánlja a segítségét).

Természetesen úgy éreztem, hogy kudarcot vallottam, hogy még a tíz kilométerre lévő tengerpartra sem tudok eljutni, pedig nagyon szerettem volna napozni. De elegem van már belőle, hogy állandóan csak szánalmasnak érzem magam, így hazafelé leparkoltam a város határában lévő tó mellett, és kerestem egy mindenkitől távol eső, nyugalmas, csodálatosan napos területet, és elhatároztam, hogy akkor kicsit félreteszem a kudarcot, helyette inkább olvasok és napozok egy órát.

Az univerzum viszont másként gondolta. Öt perccel azután, hogy kényelmesen elhelyezkedtem, egy autó parkolt le tőlem másfél méterre (érzésre húsz centinek tűnt). Nem igazán értem, hogy egyáltalán hogy tudott odahajtani, mert a parkoló ötszáz méterrel arrébb volt, és semmilyen út nem vezetett oda, ráadásul nagyon gondosan választottam meg a helyemet mindenkitől nagyon távol, szóval kicsit messzebb is lett volna hely. A békés napfürdőzésre szánt órában a fickó kipakolta a horgászfelszerelését, és egy odaérkező kisfiúnak részltesen kifejtette az egyes eszközök megfelelő használatát, de sajnos a hal, horgászni, először és érdekes szavakon kívül semmit nem értettem, és amúgy sem sok olyan dolog létezik a világon, ami annyira őszintén nem érdekel, mint a horgászás, hogy ahogy végre a fejezet végére értem (amiben pont volt egy olyan mondat, hogy a horgászás a férfiember legjobb szórakozása. Nem az a lényeg, hogy zsákmánnyal térjünk haza a nap végén, hanem békével a lelkünkben), összepakoltam és hazaindultam.  

És akkor végre kitölthettem az hangulatos kérdőív elmúlt két órára vonatkozó részéhez, hogy nem, nem igazán volt kellemes az élmény.