Keep calm and save the world (next week)

Már tegnap este úgy aludtam el, hogy alig várom, hogy péntek este legyen - azaz vége a hétnek -, amit szerintem ilyen őszintén még soha nem gondoltam. Nem nagyon ment nekem soha a hétvégi pihenés, de persze többnyire jó okom volt rá. Amíg dolgozoztam rendesen, addig ügyüleni is gyakran kellett, meg minden extra faladat sem fért bele a hétköznap éjszakákba, előtte az egyetemen hétvégén lehetett végre tanulni, utána az egyetemen (az elmúlt másfél évben) meg hétvégén lehetett végre dolgozni.

Azt terveztem, hogy majd a csodálatos Hollandia kigyógyít, de rögtön az ideérkezésem teljesen szabad hétvégéje folyamatos esővel és (végül be sem adott) pályázatírással telt, végül a home office teljesen kihúzta a keretek közé szorított munkaidő csámpás kis lábai alól a talajt.

Nagyjából négy hete határoztam el, hogy márpedig hétvégén pihenni fogok (már csak héhány szombati csoportunk van hátra), de be kell vallanom, nekem először összeszorított foggal kellett kibírnom, hogy egész hétvégén ne csináljak semmit és elviseljem az efelett érzett bűntudatot.

Még ma délután volt egy gyenge pillanat, amikor kiderült, hogy megvannak az adataink, tudjuk nézegetni őket - akkor arra gondoltam, hogy senki nem tudná meg, hogy ezzel töltöm a szombatomat... (mint valami rossz zugivó, jeez) -, de aztán olyan impulzív voltam, hogy azonnal rá is néztem és kiderült, hogy nem sikerült hozzáférést is rendelni a fájlokhoz. Mire megírtam az e-mailt elmúlt négy óra - és miután az illetékes hozzáadja a rendszerhez, további huszonnégy óra kell a rendszer szinkronizálásához -, így keddnél előbb nem tudjuk elkezdeni.

Azon gondolkodtam, hogy kipróbálok egy hétvégét, amikor sem cikket nem olvasok, sem kurzust nem csinálok, sem adatot nem elemzek, sem betegeken nem gondolkodom.

Hátha nem szakad be az univerzum.