A legújabb felfedezésem, hogy a legtöbb aktivitásomat a humán kapcsolódás lehetősége motiválja (surprise, genius), pl. baromi szívesen iszom hipszter kávét egyedül is egy padon üldögélve, de milliószor könnyebben indulok el, ha valakivel találkozom ott. Vagy nagyon szeretek futni, bárhol, egyedül, de mindez még könnyebb és jobb érzés, ha közben tudom, hogy virtuális kilométereket gyűjthetek vele a Hospice Alapítány vagy a Mental Pride futócsapatának, azaz valamiért, de főleg valakikkel közösen tudom mindezt tenni.
Szóval rájöttem a megoldásra: fel kell vennem a kapcsolatot azokkal az ismerőseimmel, akik földrajzilag egy napon belül elérhető távolságban vannak, és kihasználnom a kvantumállapotot (azaz, hogy a durva korlátozások után bárki hajlandó távoli ismerősökkel is találkozni). Az első választás így Nijmegenre esett, mert Zs nemsokára hazautazik. (Egyébként is úgy volt, hogy júliusban részt veszek egy egy hetes nyári egyetemen a Radboud Univerity szervezésében, de azt ugye lefújták, szóval azt a várost mindenképpen meg kellett néznem.)
Be kell vallanom, hogy olyanokon is izgultam, hogy hol tudok maszkot venni, hogy tudok-e vonaton utazni, átszállni (és hasonló irracionális szorongások), de természetesen mindent tudtam, és nagyon szuper vezetőim voltak. Zs és a pasija egy csomó történetet elmesélt a városról, körbebicikliztünk az egyetemen, belóghattam az állatkísérletes laborba és megnézhettem az egerek agyába ültethető elektródákat, söröztünk egy régi hajó gyomrában és nem is áztunk szét az esőben sem nagyon.
* amikor a Waal (folyó) nem látató, a képzelet áramlik
(vagy valami ilyesmi, műfordító sajnos nem vagyok)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése