The best thing about memories is making them

A lockdown alatt elképesztően sok kutatásban vettem részt mindenféle minőségben (igen, ezt már írtam, bocs), volt köztük egy olyan, ahol emlékeket kellett felidézni és lejegyezni néhánynaponta a közelmúltból. Nagyon idegesített, mert tudtam, hogy ezekre valahogy majd emlékezni kell később, és olyan részletekre kérdeztek rá, ami engem általában halálosan nem érdekel. 

Az én emlékeim felvillanó képek, vagy ködként gomolygó színes impresszószemcsékből álló jelenetek, fizikai kiterjedés, időbélyeg és jelenlévő szereplők nélkül. 

Ma eljött a nap, amikor fel kellett idézni őket. Spontán módon egyáltalán nem ment, vagyis jó, ha a harmadát fel tudtam idézni. Az előhívó kulcsok aztán segítettek, talán egyre beszédesebb címeket adtam nekik, de persze részletekre alig emlékszem vissza. Az ablakban ülő macskát keretező szakadt barna függönyre és a bicikliző házaspár ruhájára ellenben, vagy a homokből kiálló fűszálakra, a vasúti aluljáró graffitijére persze tökéletesen, de ezek mind teljesen irreleváns és megfoghatatlan részletek, amitől a teljes esménysorra még nem emlékszem. 

(Kifejezetten kellemetlen, hogy pl. konferenciákról is szuperül emlékszem a székek borításának textúrájára, az előadó architektúrájára, az épületekre, vagy néha a mosdó csempéjére, az útvonalra ahol reggelente jártam, de a tartalomra - ami a lényeg lenne, ugye - csak címszavakban, témakörökben. Adatok, eredmények, anatómiai lokalizációk vagy betegségekre jellemző eltérések a homályba vésznek. Vagy olyan előadások jutnak eszembe, amik tökéletesen témaidegenek voltak (pl. szkizofrénia tematikájú konferencián három évvel ezelőtt egy holland, hosszú vöröshajú tájépítész lány tartott előadást a zöldfelületek mentáilis egészségre gyakorolt hatásáról, ugyanabban a teremben, ahol két évvel később egy norvég pszichológuslány a Breivik-gyilkosságról, akinek pont olyan diái voltak, mint egy kollégámnak egy magyar továbbképzésen az agressziókezelés témájában. Thanks, brain.) 

...

Nem teljesen vág ide, de ennyi csapongást engedélyezek magamnak. 

Nemrég kellett írnom dolgokat a kognitív funkciók autizmusban megfigyelhető jellegzetességeiről. A sok érdekes dolog egyike, hogy a közhiedelemmel ellentétben alapvetően nem jobb vagy rosszabb a memóriája az autizmussal élőkek. Viszont a neurotipikus személyeknél általában az (autobiografikus) epizodikus emlékezetben jobban rögzülnek azok a dologok, ahol a személy is érintett, vagy valahogy önmagával kapcsolatba tudja hozni a megjegyzendő elemeket. Autizmusban ez a különbség kevésbé jelenik meg, nagyjából egyformán emlékeznek velük kapcsolatos és tőlük független dolgokra. 

Ez nekem egy picit ellentmond az autizmus autisztikusságának. A súlyozási képesség különbözőségén túl felveti azt a lehetőséget is, hogy a világból túl sok dolgot érzékelnek (önmagukhoz tartozóként) és így nem emelkedik ki az inszignifikáns földi porhüvelyükre vonatakozó információ. Persze udvariatlanul sarkítok, és amúgy az egész csak merő ebéd utáni konspiráció.