The environment matters

A hét második napjára három fontos esemény jutott, meg a fontos felismerés, miszerint senkit nem érdekel majd, mikor érek be, mikor megyek el, mennyi időt töltök a számítógépem előtt. Ugyankkor ez egy egyedülálló lehetőség nekem most arra, hogy megtanuljam végre, hogy a munkaidő az, amit a munkahelyemen tölötk. (Nincsenek illúzióim, nyilván nem lesz így, de jó lenne kicsit közelíteni ebbe az irányba).

Az első fontos program az volt, hogy nyilvántartásba vettek, kaptam azonsító- és egyben belépőkártyát - amivel használhatom pl. az egyetemi könyvtárat -, felhasználónevet, jelszót a számítógépes rendszerhez, egyetemi e-mail címet és mindehhez természetesen egy csinosan szerkesztett holland és angol nyelvű színes kiadványt, és persze kedves szavakat. 

Röviddel ezután a prof bemutatott az intézetvezetőnek. Itt megtudtam, hogy milyen ütemben csökkent a pszichiátriai kórházi ágyak száma Hollnadiában; hogy nagyjából tíz éve sikerül a járóbetegellátásnak olyan színvonalon működni, hogy a fizikai ágyszám végre ne egy extrém gyorsan forgó, valójában rengeteg fekvőbeteget ellátó financiális kényszermegoldás legyen; hogy szerintük Belgiumban hasonló lehet a helyzet, mint nálunk (haha), mert ott is fekvőbetegellátás centrikus a pszichiátria.
Én persze a közösségi és járóbetegellátás híve vagyok, és nehéz elképzelni ennek bármilyen hártányát, de rögtön adnak is egy példát: hiába van nagyon korszerű ellátás, pl. elérhetőek kísérleti fázisban lévő terápiák is (ketamin, psilocybin, MDMA), de a kutatásokhoz extrém nehéz betegeket szerezni - sokszor kell belga pszichiátriákkal együttműködni. Majd beszélhetek a magyar rendszerről, mert annak ellenére, hogy olyannak tűnik, mint a negyven évvel ezelőtti holland, de a betegek viszont hasonlóak, és így bizonyos szempontból kifejezetten hasznos nekik is megismerni, hogy más rendszerek hogyan birkóznak meg ugyanazokkal a problémákkal. 

(Kicsit nevetnem kellett magamon, hogy nem sokkal kellett több, mint huszonnégy óra, hogy a nagyon specifikus területből, amit szeretnék megtanulni, sikerült a nemzetközi ellátásszervezés kérdéseihez eljutni, de azzal vígasztaltam magam, hogy minden bizonnyal csak az intézetvezető érdeklődéséről van szó, nekem ehhez semmi közöm. Oh wait.) 

Mivel közben ugye lett hozzáférésen elég sok dologhoz, így elkezdtem nézegetni az itteni analízis szoftver platformját és a tutorial videókat, majd találkoztam az ösztöndíjprogram tudományos adminisztrátorával, egy meglehetősen informális délutáni kávézás keretében. Tőle azon kívül, hogy különösebb elvárás nincs irányomba az ösztöndj kimenetelét illetően (egy sajtóképes beszámolót kell majd írnom az egész időszakról, minden egyéb termék csak a saját érdekem), leginkább érdekes információkat tudtam meg. Például, hogy Leidentől néhány kilométerre vannak a híres tulipánmezők, és kb. egy hónap múlva kezdődik a virágzás, vagy hogy szándékosan néz ki úgy a kórház, mint egy művészeti galéria, ugyanis minden holland közintézményt eleve úgy terveznek, és a költségvetés szignifikáns részét arra különítik el, hogy alkalmas legyen a kortárs művészek alkotásainak kiállítására, ezzel biztosítanak (rengeteg) felületet a fiatal művészek motiválására. 

Hát jó.
❤️🇳🇱