I could get used to this

Miután egy hónap eltelt úgy, hogy a landlady elvonult home officeba vidékre a családjához, a francia lakótársam egy ponton felszívódott és többé nem láttuk (később kiderült, hogy csak hazaköltözött a szüleihez), az olasz fiúba meg nagyjából kétnaponta botlottam bele a konyhába, elkezdtem hozzászokni ehhez a maga szegényes rutinjával megnyugtató állapothoz.
Tegnap viszont felbukkant a házinéni a férjével, megszerelték a maradék lakótársam napellenzőjét, de nem mentek haza, hanem a mai napot is itt töltötték, takarítással.

Kicsit el is szégyelltem magam, hogy ennek egyáltalán nem örülök, sőt, kicsit mérges vagyok, hogy újra teletöltötte a fél hűtőt és nem férnek el a cuccaim; főleg miután kaptam tőle egy szelet házi készítésű húsvéti kuglófot, mielőtt elindultam biciklizni.
(Azt hiszem elég könnyen le lehet kenyerezni.)

A biciklizés viszont ma különösen fontos volt, mert muszáj volt már megnézni a tulipánföldeket. A kávézókat és múzeumokat és kerítéssel körülvett parkokat bezárhatják, de a több hektárnyi virágzó mezőket csak nem.
Persze ezt nyilván nemcsak én gondoltam így, ezért az elmúlt időszakhoz képest jelentősen megnövekedett biciklisforgalommal kellett megküzdenem, és hát azt is rosszul gondoltam, hogy csak úgy el lehet majd biciklizgetni akárhol.
A legnépszerűbb és képeslapraillőbb útvonalakat egyszerűen kordonnal és rendőrautókkal lezárták, így alternatív - különben szintén nagyon szép - útvonalat kellett keresnem. Nagyjából milliószor eszembe jutott, hogy alig van fényképem a csodálatos holland házakról és előkertekről, mert egyszerűen méterenként kéne megállni fotózni, nincs is olyan, amit nem örökítenék meg, így viszont képtelen vagyok választani.

Azért a jácintokat és tulipánokat muszáj volt.