Pénteken újra be kell majd mennem, és már nagyon várom. Nemcsak azért, mert ez az igazi elemzés kezdetét jelenti végre, hanem mert élő emberekkel találkozhatok.
Abból tudom, hogy mennyire hiányoznak a szociális interakciók, hogy amikor futás közben valaki - szökőévente - szembejön velem, felveszi a szemkontaktust és rám mosolyog, az egészen különleges érzés. Olyannyira felértékelődött ez, hogy utána még egészen sokáig fel tudom idézni ezeknek az embereknek az arcát. Amúgy nekem vannak gondjaim a szemkontaktussal, és hacsak nem muszáj, nem nézek az emberek arcába az utcán, főleg ha sokan vannak, de talán ez a mennyiségű társas inger még az én optimumomat is alulmúlja.
A futás egyébként is a kapaszkodóm a valóságba, az a tevékenység, amit ma pont ugyanúgy csinálok, és éppen ugyanolyan érzés, mint Budapesten volt fél, egy vagy öt éve, vagy akár Berlinben, Barcelonában vagy Oxfordban annak idején.
A tengerpartra flamingó alakban lehet eljutni, éppen húsz kilométer a teljes táv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése