Perfection is the enemy of progress

Június elsején kezdtem tesztelni a Strava-t, és azt kell mondanom, hogy eléggé bejön. Bár a közösségi élményt sajnos nem tudom maximálisan kihasználni, mert csak három embert követek, és senki nem fut a jelenlegi környezetemben (a phd-s lány nagyonsokkilométeres versenykerékpáros köröket tol), de enélkül is sokszor motiváló volt.

Jó, én ilyen kezelést igénylő mértékben* kompetitív karakter vagyok, és egy egész hónapon át hajtott a kétszáz kilométeres challenge, amit végül nem sikerült teljesítenem.
Mert mára még maradt tizenhárom egész nyolc tized kilométer, amit amúgy tökéletesen lefutható távolság lett volna, és bár - az utóbbi hetekben igazán megtanulhattam volna, hogy az időjárás előrejelzés mindenre jó, csak éppen az aznapi ötven milliméter eső éri váratlanul az embert - reménykedtem benne, hogy este még be tudom ezt húzni levezetésként, de most képtelen vagyok rávenni magam, hogy másfél órát töltsek kint a hideg, szeles esőben. 

És igenis büszke vagyok a félmaraton challengen elért előkelő 108366. helyezésemre.

Álljon itt ez a képernyőkép a fejlődésben lévő tökéletlenségtűrő képességem bizonyítékaként.

* kezeltetem is

Unplug to recharge

Június 18. reggelétől lehet utazni otthonról ide is*, aznap délutánra V bár be is szerezte a repülőjegyeket. Csütörtök délutántól ma reggelig félre bírtam tenni (egy másfél óranyi nem halasztható beszélgetést leszámítva) a szakmai feladatokat. Elmesélhetetlenül jó volt száz nap (igazából százkettő) után találkozni, a márciusi közös élményeket felidézni, a sajátaimat megosztani és még újakat generálni.

Csütörtök este magunkat kisebb akadályokon átküzdve (elhagyott maszk, lekésett busz, spontán eltévesztett, aluljáróba szorult teherautó és felújítás miatt még messzebb terelt útvonal), nyolcmillió akcidentálisan bevitt kalória társaságában olyan sokáig fetrengtünk a tengerparton, hogy a buszmegállóból majdnem végignéztük a naplementét is, de végül a zsúfolásig megtelt városban sétáltunk és üdögéltünk a fülledt nyári éjszakában. Az eső csak másnap kora este, futás közben zúdult le ránk, de addigra már a környék számtalan minifarmot** is tartalmazó parkját alaposan körbejártuk. 

A négyszáz éves épületek, könyvesboltok és kávézók már a hidegfront megérkezése utánra maradtak, Amszerdamban pedig tegnap csavarogtunk egy hosszú, csodálatos napon keresztül.

Csak annyit mondanék, hogy a hupikék színű, levendulás-pesztós sajt minden várakozásomat felülmúlta.




* mindenféle karanténkényszer nélkül
** szerintem itt szabály van rá, hogy ha kettőnél több emeletes társasház helyezkedik el háromszáz méteres körzetes belül, akkor kötelező kialaítani egy gigantikus játszóteret, tyúkokat, bárányokat, nyulakat vagy egyéb háztáji állatot tartó állatkertet és árnyas ösvényeket tartalmazó parkot. Ez megmagyarázná, hogy miért van ilyenből vagy húsz ebben a városban.

I just wanna share my pics

Az esős napok nehezebbek.

De amikor szikrázó napsütés és ezer fok van, jázmin, fenyőgyanta és naptejillat terjeng mindenfele és semmi más feladatom nincs, mint hogy ezeket maximális intenzitással érzékeljem*, akkor megint egy csodálatos hónapokig tartó nyaralásnak tűnik az egész.

* futás közben

What I Talk About When I Talk About Running

(Jó, valójában ez egy rövid, felületes poszt arról, hogy szoktam futni.)

Amióta megérkeztem rendszeresen használom az egyik aktivitás követő alkalmazást a telefonomon (sajnos az okosórám még valamikor az ősszel elromlott, és lusta voltam újat venni), és viszonylag ritkán felejtem el elindítani, ha futni megyek, így elég pontos képem van róla, hogy hogyan alakult a futóteljesítményem.

Azért érdekes, mert szubjektíven az volt az érzésem, hogy márciusban nagyon sokat futottam, eleve amikor még friss volt az élmény, plusz ahogy beütött a home office. Ezzel szemben áprilisban negyven kilométerrel többet futottam, májusban pedig - legnagyobb valószínűséggel - még ennél is több lesz, pedig mostanra már teljesen úgy érzem, hogy ellustultam és alig mozgok valamit. 

A múlt héten az egyik kutatólánnyal a megbeszélésem élőben zajlott, mindketten vettünk egy lattét a helyi menő kávézóban és tettünk egy kört a környező utcákban és a kedvenc (szarvasos) parkomban. Közben kiderült, hogy pont mostanában lett volna a leideni maraton, meg egyébként is számtalan very dutch futóútvonal van a közelben, át is küldött párat. Tavaly nyáron belgiumban M már győzködött, hogy használjam a Starva-t, ami kb. az aktivitáskövető applikciók közösségi verziója.

Az utolsó két hónapban tesztelem, és majd beszámolok a tapasztalataimról. 

Ezt már írtam, de itt tényleg bármerre indul az ember, csodálatos futóútvonalakra akad. 

A kiskacsák 😭😭😭

Snapshot

A tegnap reggel gyorsan mozgó, de meglehetősen sötét felhőket hozott, amiből - végre - tavaszi zápor is kerekedett. A friss fű és esőillat valahogy különösen kedvesen keverdett az frissen megnyírt juhok és a közelben legelésző lovak trágyájának szagával. 

A szokásos rövid útvonalon futottam körbe a világtól távoli erdő illúzióját keltő parkban, amikor egyszer csak biciklisek kanyarodtak az elém az ösvényre balról. Ez nem különösebben ritka esemény Hollandiában, de ezt a képet nem lesz könnyű kitörölni a fejemből. 

Egy tetőtől talpig ünneplőbe öltözött, középkorú pár bukkant elő, a férfi szürke, vasalt öltönyben, nyakkendőben szorongatott egy nagy csokor virágot a biciklikormányon, és szorosan követte a fekete alapon fehér pöttyös szoknyát, sárga blézert, hozzá passzoló sárga körömcipőt és gondosan bodorított frizurát viselő nőt.

When individual running becomes a social activity

Egészen furcsa, hogy lassan egy hónap eltelt már azóta, hogy nem járok be rendszeresen az egyetemre. Egyrészt végtelenül hosszúnak tűnik, másrészt meg valahogy mintha eltűnt volna ez az idő.

Pénteken újra be kell majd mennem, és már nagyon várom. Nemcsak azért, mert ez az igazi elemzés kezdetét jelenti végre, hanem mert élő emberekkel találkozhatok.

Abból tudom, hogy mennyire hiányoznak a szociális interakciók, hogy amikor futás közben valaki - szökőévente - szembejön velem, felveszi a szemkontaktust és rám mosolyog, az egészen különleges érzés. Olyannyira felértékelődött ez, hogy utána még egészen sokáig fel tudom idézni ezeknek az embereknek az arcát. Amúgy nekem vannak gondjaim a szemkontaktussal, és hacsak nem muszáj, nem nézek az emberek arcába az utcán, főleg ha sokan vannak, de talán ez a mennyiségű társas inger még az én optimumomat is alulmúlja.

A futás egyébként is a kapaszkodóm a valóságba, az a tevékenység, amit ma pont ugyanúgy csinálok, és éppen ugyanolyan érzés, mint Budapesten volt fél, egy vagy öt éve, vagy akár Berlinben, Barcelonában vagy Oxfordban annak idején.

A tengerpartra flamingó alakban lehet eljutni, éppen húsz kilométer a teljes táv.

Proximity

A könyveim* már megérkeztek, át is vettem őket.  Elég veszélyes biznisz ez, mert rögtön rendeltem egy kindle paperwhiteot is, amit nagyjából két éve hagytam el valahol - azóta csak a telefonomon olvastam ekönyveket, de az nem ugyanaz.

Kiderült, hogy nincs mégsem felesleges biciklije a kórháznak, úgyhogy most már nem hiába dobálja fel a hirdetéseket jól tanított predikcióval a facebook, hamarosan beszerzek egyet.

A kórházban úgy döntöttek, hogy egy időre mellőzik a kézfogást az udvarias üdvözlés protokolljából, és nyomatékosan kérik a munkatársakat és hallgatókat, hogy ne menjenek járványügyi szempontból magas kockázatú területekre. A könnyebb tájékozódás érdekében gyorsan fejlesztettek egy applikációt.

...

A ház mögötti parkban amúgy cuki birkák legelnek**.

* szakkönyveket jobban szeretek papíron olvasni
** ehhez napok óta nem találtam megfelelő kontextust, de már nem bírom magamban tartani

Seashore

Az egyik legvonzóbb tualjdonsága Leidennek, hogy néhány kilométerre fekszik attól a partszakasztól, ami kamaszkorom óta a tengerpart címkével szerepel a világról alkotott mentális reprezentációk között a fejemben.

Már az első hétvégén kinéztem a buszjáratot, ami kivisz oda, de végül ma, ahogy különösebb irány és előre megszabott időtartam nélkül futottam nyugat fele, rájöttem, hogy most pont van kedvem akár eltévedni is. Belőttem a célpontot és szépen kifutottam.
Közben találkoztam pár lóháton közlekedő, vagy éppen pónit sétáltató emberrel, birkák és hattyúk legeltek az út mentén, meg hát még mindig nem tudok betelni a csinos kis előkertekkel és az óriási üvegfelületű ablakokkal.

A tengerpart pedig pontosan olyan. Pontosan az.

Moody

Azt hiszem azt a csalódást kell most valahogy feldolgoznom, hogy Hollandiában tényleg esős, szeles és hűvös az idő - mint ahogy az ember megkopott földrajztudása alapján várná is -, nem pedig forró és száraz és csodálatos, mint az előző két alkalommal, amikor az országban jártam korábban.

Kicsit olyan, mint mikor Stockholmban voltunk a húgommal márciusban, és olyan hideg volt, hogy fél óránként be kellett ülnünk kávézni valahova, meg korcsolyáztak a befagyott csatornákon. Ezt kéne várni, de valahogy mégis kicsit meglepő, hogy valóban ilyen ez.

Mindenesetre ma délelőtt itthon dolgoztam a hétfőig lezárandó otthoni projekten, majd meggyőztem magam, hogy hozzá kell edződnöm a körülményekhez. A tengerpartig azért nem merészkedtem el - nem mintha messze lenne, csak van egy szakasz, ahol soksávos utak bonyolult kereszteződésein kellene átvergődni, és ezt majd akkor próbálom meg, ha már láttam az útvonalat a buszról.

Azért egy klassz tó van a közelben - bár vízből nincs hiány, gyakorlatilag lehetetlen úgy száz métert megtenni, hogy legalább egy kisebb csatornát ne keresztezzen az ember -, odáig elfutottam, hogy szelet fotózzak.

De azért szerencsére nem minden látszik melankólikusan szürkének és tökéletesen reménytelennek.
Van, ami simán csak hátborzongató.

Accomodating, first steps

Reggel arra ébredtem, hogy kék az ég és süt a nap, és tökre megörültem, hogy akkor mostantól így lesz, de aztán megnéztem az időjárás előrejelzőt és kiderült hogy még fél óráig tart ez, és utána két hétig szél lesz, felhők és eső.

Ezen* kicsit elkeseredtem, és nem mentem el a tengerpartra, viszont futottam egy kört a környéken, ami azért jó volt. Nincs olyan végtelen futópálya, ami otthon a Dunapart, a Margit-sziget vagy az Orczy-park, ezért kénytelen leszek variálni az útvonalakat, és jól meg is ismerem a várost.

 Este kezdtem el felfogni, hogy mi is történik velem, elég sokkoló igazából. 



* jó, nemcsak ezen, de ez időjárás kedvez a szomorúságnak