Two months spent, three more to go

Tegnap bejelentette a miniszterelnök, hogy a legtöbb korlátozás május 20-ig meghosszabításra kerül, szeptemberig nem lehet megtartani (tömeg)rendezvényeket, viszont általános iskoláig bezárólag újra járhatnak majd óvodába, iskolába a gyerekek.
Nyilván itt - és a többi szektorban is - vegyes a fogadtatás, érződik, hogy szépen lassan fogy az emberek türelme, felemésztődnek a mentális és anyagi tartalékok. De nagyon megnyugtató, hogy ezeket is leközlik, mindenről lehet beszélni, továbbra is le vagyok nyűgözve a transzparenciától.

Meggyőződésem, hogy ez az egyetlen értelmes kommunikációs mód, ami hosszútávon elviselhető. Egyáltalán nem hiányoznak az utalgatások, a bizonytalan/ kétértelmű/ értelmetlen üzenetek miatti paranoid projekciók, a passzív agresszív megnyilvánulások, az érintett háta mögött megtárgyalt problémák, és minden egyéb antikommunikáció, amiben kénytelen voltam szocializálódni.

...

Persze kicsit meg is ijedtem, hogy lassan feléhez közeledik az itteni tartózkodásom, és hogy mindjárt vége lesz, de még sehol sem tartok. Most kezdtem csak el ráérezni a puritán szobám és a szociális ingerekben szegény fizikia környzet előnyeire, végre tudok gondolkodni, végre vannak eszközeim, amivel tudok dolgozni. Mi van, ha nem tudom az időt jól kihasználni?
Ráadásul hiába találkozom nagyon keveset emberekkel (és így nem hallom a holland szöveget állandóan), de mivel másfél hónapja minden nap fél-egy órát tanulom a nyelvet, most kezdek eljutni oda, hogy a belga ismerőseim instagram és facebook posztjait kezdem nagyjából érteni, hogy a közlekedési és reklámtábláknak a vizuális támogatáson túl is van jelentése és elkezdtem értelmes szavakat és mondatokat kihallani a hírekből. De mi van, ha egyáltalán nem lesz lehetőségem megszólalni?

Az idő múlására az is figyelmeztet, hogy szétfutottam a futócipőmet, és hogy egyre jobban frusztrál, hogy a szerény ruhatáram februárra optimailzált, és most már három hét eltelt azóta is, amikor az eredeti tervek szerint először lecseréltem volna az egészet.

Ja, meg közelről követem, ahogy a nílusi lúd fiókák hipersebesen nőnek, elképesztő.